Unforgiven
 
(: .:IQ:. :)
 
Fordításaim
 
Pain of Salvation
 
Mortal Love
 
Evanescence
 
Ha tetszik az oldal, klikk ide:

 
Some Kind Of Monster
 
Rock& Metal linkek
 
Hírek
Hírek : Ismét turnézni indul a Metallica

Ismét turnézni indul a Metallica

  2004.10.05. 15:37

Az amerikai rockbanda a tavalyi évben jelentette meg hosszú szünet után a St Anger című nagylemezét. Ezt követően turnézni indultak a zenészek, akik a hírek szerint hamarosan ismét útra kelnek.

A Metallica terveiről, és a meglehetősen kritikus korszakáról adott a napokban nyilatkozatot az együttes dobosa, Lars Ulrich. A zenész elmondta, hogy óriási szerencse, hogy egyáltalán létezik még az együttes. Volt egy nagyon kritikus korszakunk. Nem sok pénzben fogadtam volna abban, hogy adunk még ki új stúdiólemezt. Akkoriban váltunk meg Jason Newsted-től, és rá néhány hónapra elvonókúrán vett részt James Hetfield.� � mondta a zenész, aki arról is beszélt, hogy a mostani turnéjuknak minden bizonnyal november környékén lesz vége. Ezt követően néhány hónapig pihennek a zenészek, és majd minden bizonnyal tavasz elején nekilátnak a soron következő nagylemeznek, amely akár 2005 második felében már a boltokba is kerülhet.

 
Metallica
 
Staind
 
Comfortably numb

Kölyökkoromban egy pillanatra felvillant előttem egy kép, épp csak a szemem sarkában... Odafordultam, hogy megnézhessem, de már eltűnt. Most már sosem érthetem meg... - a kölyök felnőtt, az álom eltűnt. Kellemesen érzéketlenné váltam.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Együttesek linkjei
 
Számláló
Indulás: 2004-08-22
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.